A (javasoltan kertészkedéses) mozgás a szeretet második minőségéhez, az egyensúlyhoz tartozik, és a nyár igazi témája. Viszont a szeretet első minőségének: a rendnek a megélésével, a tavaszi lomtalanítással párhuzamosan érdemes rendbetenni a kertünket is – ha van, ha nincs. (Mindjárt kiderül, hogy mit értek ez alatt…) Ezzel előkészítjük a nyári feladatok elvégzését – ugyanis ha tavasszal ezt nem tesszük meg, nyáron értelemszerűen nem lesznek kerti növényeink, amikkel foglalkozhatunk. Érdemes még a tavaszi nagytakarítás előtt dolgozni a kerttel, hogy a munka piszkolós része ne a frissen kitakarított otthonunkban történjen meg… Most pedig azokhoz szólok elsősorban akiknek nincs saját kertjük, és reményük sincs rá, hogy legyen, és emiatt szomorkodnak. Meg szeretném nekik mutatni, hogy milyen sok szinten megvalósítható számukra is a házi kertészkedés, akár kert nélkül is, ha szeretnének!

A házi kertészkedés szintjei

Talán csak elindulni és a fonalat felvenni nehéz, utána megjön az ihlet! Ha szintről szintre, lépésről lépésre haladunk előre, nem is olyan bonyolult, mint amilyennek látszik.

0. szint: elméletben kertészkedni

A házi kertészkedés nulladik szinte: információgyűjtés, tanulás (freeimages / study-1-1239506)
A házi kertészkedés nulladik szinte: információgyűjtés, tanulás (freeimages / study-1-1239506)

Az eredményes kertműveléshez nagyon sok tudás szükséges a növényekről és a munkákról, tehát először tanulni kell – ezt is. Van, aki úgy kezdi a kertészkedés tanulását, hogy figyeli a rokonait, barátait, ismerőseit kertészkedés közben, és részt vesz benne. De nem mindenkinek van erre lehetősége. Viszont valamikor, valahogyan el kell kezdeni! Szerencsére a 21. században arra szinte BÁRKINEK, BÁRMIKOR van lehetősége, ha tud olvasni, hogy elkezdjen információkat gyűjteni! Lehet szakkönyveket keresgélni a könyvtárban vagy a könyvesboltokban, szakcikkeket olvasgatni az Interneten, feliratkozni szakértők, például Bálint gazda hírlevelére, csatlakozni a Facebookon kertészkedős csoportokhoz, és így tovább. A lehetőségek száma ebben mondhatni végtelen!

1. szint: elmenni szerencsét próbálni

Ha van kerttulajdonos ismerősünk, aki ki sem látszik a munkából, kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolatunk lehet vele, ha elmegyünk hozzá és besegítünk neki. Mi megfigyeljük és betanuljuk a feladatokat, ő pedig egy kicsit fellélegezhet. Ezen túl egyéni megállapodás kérdése, hogy ki mit visz még bele a közös munkába.

2. szint: szobanövényeket gondozni

Szinte mindenkinek vannak az otthonában növényei, amiket hetente öntözni, tápoldatozni kell, tavasszal pedig ajánlott átültetni. És ezen gondozás közben még beszélgetni is lehet velük… Ez is kertészkedés!

3. szint: fűszernövényeket nevelni

A szobanövényekhez képest a fűszernövények vetése / ültetése / nevelése (például a konyhaablakunkban) előrelépés. Ők ugyanis nemcsak oxigén termelésével hálálják meg a gondoskodást, hanem a részeiket felhasználhatjuk táplálkozási célra.

4. szint: erkélykertet telepíteni

Például fűszernövényekből, rovarriasztó növényekből, zöldségekből… Ez már kicsit komolyabb tudást igényel: igazodni kell többek között az erkélyünk adottságaihoz, hozzáértően kell kiválasztani és nevelni a növényeket, és így tovább.

5. szint: a konyhakertben tevékenykedni

Konyhakert művelése: sok lépcső vezethet idáig! (freeimages / handful-of-dirt-5-1400892)
Konyhakert művelése: sok lépcső vezethet idáig! (freeimages / handful-of-dirt-5-1400892)

Itt indul a hagyományos értelemben vett, komolyabb kertészkedés, a legalább pár négyzetméteres kertek tulajdonosainak. Az ismertebb művelési módokat tekintve ki kell gazolni a kiskertet az udvaron, szántani, ásni, trágyázni, tápoldatozni, vetni, ültetni, gereblyézni, kapálgatni, stb. kell. Különleges művelési módokat tekintve magaságyást kell létrehozni és azt rendben tartani. A természethez igazodó művelési módnál pedig be kell takarni a talajt, hogy nedves tudjon maradni, optimálisan kell párosítani az egymás szomszédságába telepített növényeket, és így tovább.

És így tovább. A fentiek közül mire van pont itt, pont most lehetőségem, melyikhez van most kedvem, kapacitásom?

Folytatása következik!

Nehezen indul be a kertészkedés, szükség van hozzá további támogatásra, segítségre? A Moksa Cseppet és a Moksa Greent próbálta már?

Bővebb információk olvashatók a témáról a Facebookon a Moksa útmutatás csoportban!

Lásd még:
(1) Bálint gazda