Miért szükséges a karácsony utáni tisztítókúra? (freeimages / christams-table-1170478)
Miért szükséges a karácsony utáni tisztítókúra? (freeimages / christams-table-1170478)

Karácsony előtt a legtöbb háziasszony azzal van elfoglalva, azon stresszel, hogy minél nagyobb terülj-terülj-asztalkámat sikerüljön varázsolnia a családjának és a rokonainak. Karácsonykor a legtöbbünk ennél a terülj-terülj-asztalkámnál igyekszik helytállni, már ami a finomságok megromlását gátló degeszre falatozást illeti. Inkább rontsuk el a gyomrunkat, inkább érezzük magunkat rosszul, inkább szedjünk fel pár kilót, csak nehogy bármit is ki kelljen dobni a drága elemózsiákból. Ennek következtében a legtöbbünk a karácsonyi ünnepek alatt felszed néhány kilót. Ezen kilóktól az ünnepek elmúltával karácsony utáni tisztítókúra keretében próbál megszabadulni.

Miért szükséges a karácsony utáni tisztítókúra (és tápelemkúra)?

Az talán egyre inkább köztudott, hogy a 21. század feszített élettempója és nagyüzemi, tápanyagszegény élelmiszerei alapvetően sem tesznek jót az emberi test tápelem-vitamin készletének. Rendszeresen kiürül belőle például a magnézium, a pótlása pedig nem mindig sikerül, ezért szinte minden ember súlyosan magnéziumhiányos sejtszinten. Karácsony utáni tisztítókúra egyszerűen: sejtjeink hálásak lesznek részletei…

A Móksha Gyógyír Zrt és terjesztői számára az egyik gyakran feltett kérdés, hogy mik a Moksa Csepp összetevői. Amellett, hogy az összetétel többször változott kissé az utóbbi évek során a különböző hasonló termékeknél, kicsit nehéz pontosan elmagyarázni, de a lényeg a következő:

Moksa csepp összetevői: materiális vizsgálattal kimutathatók

Ezek a következők:

  • Desztillált víz
  • C vitamin (aszkorbinsav)
  • Magnézium szulfát (keserűsó)
  • Etilalkohol
  • Körömvirág kivonat
Moksa Csepp összetevői: kimutatható? (freeimages / magnified-print-1194868)
Moksa Csepp összetevői: kimutatható? (freeimages / magnified-print-1194868)

Egy régebbi termékváltozatban jelen volt cickafarkfű tinktúra is, az a vitatottsága folytán (női jellegű zavaroknál javasolt csak rövid távon) a jelenlegiben már nincs. Ezen kívül az alkohollal kapcsolatos aggodalmak miatt (például kisgyerekeket, autóvezetőket érintve) 2019-ben lecsökkent az alkoholtartalma is, ami a materiálisan ki nem mutatható tényezőket tartósította. Alkohol helyett ezeket most már a magasabb keserűsó tartalom tartósítja.

Moksa csepp összetevői: materiális vizsgálattal ki nem mutathatók

Ezek a korlátozott emberi eszközökkel való kimutathatatlanság miattnincsenek” benne a cseppben, nem szerepelhetnek a terméktájékoztatón. Viszont összesen immár 88 virág üzenete érintett a csepp készítésénél – az induló 84 virágesszencia készlet időközben ennyire bővült. Akit ezek részletesebben érdekelnek, érdemes tanulmányoznia a virágterápiákat, pl a Bach virágterápiát.

Az ilyen különlegesen kifinomult növényi energiamintázatokat a különleges érzékelőképességű állatok bizonyára érzékelni tudják a természetben. Mert azt talán mi, emberek is észrevettük már, hogy vannak olyan természeti jelenségek, amelyeket jelenleg csak állatok képesek érzékelni, hétköznapi emberek még nagyon fejlett műszerekkel sem. Ilyen például a rendőrkutyáknak a szagnyom, a háziállatoknak a földrengés előjelei, vagy cápáknak néhány vércsepp akár kilométerekre a tartózkodási helytől.

Milyen növények, virágok nőnek a kertünkben? Üzennek nekünk

Ha van kertünk, vagy szoktunk réten, erdőben sétálni, érdemes megfigyelni a benne élő növényeket. Aki emberként mégiscsak különlegesen érzékeny (szuperérzékeny), mint amilyen az egyik virágterápia megalkotója is, ha rájuk hangolódik, megértheti, miket üzennek növények. Néhány gyakori növény Magyarországon, amelyek a Moksa Cseppen keresztül is üzennek, az üzenetükkel együtt:

Százszorszép - Bellis perennis (freeimages / common-daisy-1330329)
Százszorszép – Bellis perennis (freeimages / common-daisy-1330329)
  • Százszorszép (Bellis perennis). Ez az a kis virág, ami hasonlít az orvosi kamillára (sárga közepe van és fehér szirmai), és amiből annyira sok van a réten. És az is ő, akivel, miután lenyírták, levágták, másnap már megint tele van a rét. Üzenete: újuljunk meg, álljunk fel, hozzuk vissza magunkat és viruljunk ki akkor is könnyedén és gyorsan, ha eltaposnak, levágnak! Legyen erre képességünk! A növény részletesebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1zszorsz%C3%A9p_(n%C3%B6v%C3%A9nyfaj)
  • Gyermekláncfű (Taraxacum officinale). A magjaira pihés bóbitát növesztő növény, amit a gyerekek nagy huncutsággal fújnak egymásra… Erre a virágra, aminek sok neve van (például pitypang, kákics, cikória, cserbóka, stb.) többek között az jellemző, hogy jó mély gyökerekkel kapaszkodik a talajba. Üzenete: vegyünk vissza a nagy spiritalitásból, ne szálljunk el túlságosan a légies síkok felé, kapaszkodjunk a talajba, legyenek anyagi gyökereink is! A növény részletesebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Gyermekl%C3%A1ncf%C5%B1
Galagonya - Crataegus (freeimages / blackthorn-1360021)
Galagonya – Crataegus (freeimages / blackthorn-1360021)
  • Galagonya (Crataegus). A nép hagyományokban emberi szíverősítő; a szív támogatója, segítője. Akkor is, ha a szív magányos – mert a szív többek között akkor szokott gyengélkedni, ha úgy érzi, nincs senkije. Üzenete: vegyük észre, hogy nem vagyunk egyedül; biztosan akadnak körülöttünk, akik ugyanúgy társaságot szeretnének maguknak, mint mi! Hab a tortán, hogy az ásványi világban is van olyan, amely a magányosságra üzen, ez pedig a magnézium szulfát, amelyről fentebb már volt szó. A növény részletesebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Galagonya

A minap panaszkodott egy zöld turmixot fogyasztó hölgy, hogy ő szívesen issza a bio módon termelt zöld levelek porát, mert érzi a pozitív hatásait, de csak vízben feloldva borzasztó íze van. Ezt vitathatatlan, az összetevőktől függően valóban nincs kellemes íze az ilyen leveles termékeknek, ha csak önmagában isszuk. Párosítani kell őket olyan élelmiszerekkel: zöldségekkel, gyümölcsökkel és egyebekkel, amelyek képesek a “zöld” ízt harmonikusabbá tenni. És ez nemcsak az ízek miatt hasznos, hanem azért is, mert az így bevitt tápanyagok még inkább komplex módon tudnak hasznosulni az emberi sejtekben. Hogy milyen más módokon is lehetséges a zöld turmix készítése – íme néhány lehetőség, néhány egészségbarát alapanyag. Érdemes odafigyelni a testünk jelzéseire, hogy az aktuális pillanatban melyik(ek)et kívánja a legjobban:

Zöld turmix készítése gyümölcsökkel kombinálva

Ezekből ízlés szerint bármelyiket bármilyen arányban belekeverhetjük, akár a reform módon készült befőtt, konzerv, sűrítmény, 100%-os lé vagy mirelit változataikat is. Értelemszerűen általában inkább édes ízt fogunk kapni. Moksa Green és a zöld turmix készítése: a zöld néha piros részletei…

Egészség = egyensúly (alvás, ébrenlét). Forrás: Facebook (kiegészítve)
Egészség = egyensúly (alvás, ébrenlét). Forrás: Facebook (kiegészítve)

A keleti, de még sok más holisztikus egészségkultúrában is nagyon gyakorlatias útmutatásokat lehet találni az élet mély ismeretén keresztül az igazi egészség-karbantartáshoz. Például ilyen útmutatás a figyelem felhívása a 64 élethelyzetre. Egy másik útmutatás az élet általános egyensúlyának a leírása. E szerint a Világegyetemet két alap minőség járja át egymással egyensúlyban, amelyeket a keletiek yang-nak és yin-nek neveznek. Hogy lássuk, hogy valóban mindenhol ott vannak, csak meg kell figyelnünk az élet kettős jellegét. Létezik nappal és éjszaka, Nap és Hold, férfi és nő, világos és sötét, fiatal és idős, aktivitás és passzivitás, … Az emberi életben akkor van igazi egészség, ha mindkét jelleget kellőképpen megéljük saját magunkat illetően is. Ehhez képest a 21. században eléggé a yang erő dominál azzal, hogy mindenhova rohanunk, túlpörgünk, nem kapcsolódunk ki, nem alszunk eleget és/vagy jól, általános álmatlanságban szenvedünk. Lehet, hogy sokan azt gondolják, hogy majd alszanak a koporsóban, de… Ilyenkor a yin erő háttérbe szorul, az élet minősége nagyban romlik! Mert ha így élünk, mik lehetnek nálunk az álmatlanság következményei?

Mindenféle olyan testi tünetek, amelyek azért alakulnak ki, mert a passzivitás és az alvás hiánya miatt a testünk nem tudja kellőképpen újraépíteni saját magát!

Álmatlanság következményei: a 21. század “járványai”

A tünet oka: alváshiány! Avagy az álmatlanság következményei részletei…

Lehet, hogy sokaknak meghökkentő a cikk címe. Biztonságos fogyókúra? Miért, létezik veszélyes is? Mindjárt kiderül, hogy miért szükséges az élet-halál-veszélyes és biztonságos fogyókúra témáról beszélni (a káros és egészséges energiaitalokhoz hasonlóan).

Fogyasztó csodaszer? Legális tudatmódosító, kerüljük! (freeimages / poison-apple-1315219)
Fogyasztó csodaszer? Legális tudatmódosító, kerüljük! (freeimages / poison-apple-1315219)

Néhányan talán még nem tudják, hogy léteznek olyan, fogyasztószerként terjesztett legális tudatmódosító “csoda”tabletták, amelyeket akár már be is tiltottak, de legalábbis egyes országokban nem törzskönyveztek a veszélyességük miatt. Ezekkel mégis többen próbálkoznak lefogyni, szigorú orvosi felügyelet nélkül is, ha nincs igazán rá szükség, akkor is, mondván, milyen egyszerű a használatuk. Lehet, hogy azért teszik, mert nincsenek tisztában a kockázataikkal… Az ilyen szereket terjesztők azt az illúziót ígérhetik, hogy csak bekapunk egy tablettát, és nem kell semmi mást sem változtatnunk az életmódunkon, gondolatainkon, érzelmeinken, mert az étvágy blokkolásával minden megoldható. Igen ám, de milyen árat fizetnek a veszélyes egyszerűségre törekvők? Például azt, hogy egy kábítószer(amfetamin) származék mellékhatásaival zavarják össze a testük működését, többek között szívproblémákat, vagy akár halált is okozva saját maguknak! Ezért érdemes a fogyókúrát máshogyan űzni – ha már egyszer szükség van rá.

A biztonságos fogyókúra ismérvei:

Az, ha nem egy legális tudatmódosító pirula szedésével próbálunk lefogyni, hanem magunkra ennél sokkal jobban odafigyelve! Ilyenkor: Biztonságos fogyókúra a Moksa Green zöldturmix porral részletei…

Betegségek és lelki okai: rosszul reagáltam? (freeimges / angry-1430064)
Betegségek és lelki okai: rosszul reagáltam? (freeimges / angry-1430064)

A Föld nevű bolygón a több ezer éves kínai bölcseletek és a Ji King szerint 64-féle ÉLETHELYZET létezik, amely minden ember életében legalább egyszer előfordul. Ha ezeket az élethelyzeteket rosszul kezeljük, ha például súlyos elkeseredéssel és zokon vétellel reagálunk rájuk, akkor testileg-lelkileg-szellemileg tüneteket teremthetünk magunknak. Így kimondható, hogy a betegségek és lelki okai valójában nem más, mint ezen élethelyzetekre adott stresszes reakcióink. Ezeket a reakciókat általában a környezetünktől vettük át, és sokszor nem is vesszük észre, hogy máshogy is meg lehetne élnünk a helyzeteket. A belső nyugalom megteremtése, fenntartása érdekében viszont nem baj, ha tudjuk, hogy mi is a 64 élethelyzet! Így könnyebben felismerhetjük, ha belekerültünk egyikbe, és könnyebben változtathatunk azon, hogy hogyan éljük meg.

A megélés módjait is ismerhetjük már a tudatszintekből… Az alacsony tudatszintre való lezuhanás vezet tünetekhez; a magasabb tudatszinten való megélés a jó közérzethez. Íme a nyolcadik 8 élethelyzet a 64-ből. (A sorozat előző része itt található.)

Betegségek és lelki okai: a 64 archetipikus élethelyzet – 57-64

57. RÁHATÁS (Szél)

„Ne ütközz, inkább befolyásolj, hass, változtass, finoman tereld a folyamatokat.”

Te hatsz a világra, és a világ hat rád. Hatni úgy kell, mint a szél. A legkisebb ellenállás irányába haladj! Ne csatázz! Ne menj neki a falnak! Kerüld ki, lépd át, hagyd ott az akadályt, és ne akard ledönteni. Ne akarj gyors eredményt. A szelíd erő azért hatásos, mert nem szül ellenállást, szinte észrevétlen, ugyanakkor mindenhová elér, bebújik a sejtek közé, és finom sugallataival átrendezi a tudattalanunk világát is. Betegségek és lelki okai: rosszul reagáltam? Élethelyzetek #8 részletei…

Testi betegségek lelki eredete: túlreagáltam? (freeimages / phone-girl-3-1463645)
Testi betegségek lelki eredete: túlreagáltam? (freeimages / phone-girl-3-1463645)

A Föld nevű bolygón a több ezer éves kínai bölcseletek és a Ji King szerint 64-féle ÉLETHELYZET létezik, amely minden ember életében legalább egyszer előfordul. Ha ezeket az élethelyzeteket rosszul kezeljük, ha például sok tehetetlenkedéssel és drámázással reagálunk rájuk, akkor testileg-lelkileg-szellemileg tüneteink mutatkozhatnak. Így kimondható, hogy a testi betegségek lelki eredete valójában nem más, mint ezen élethelyzetekre adott stresszes reakcióink. Ezeket a reakciókat általában a környezetünktől vettük át, és sokszor nem is vesszük észre, hogy máshogy is meg lehetne élnünk a helyzeteket. A belső egyensúly megteremtése, fenntartása érdekében viszont nem baj, ha tudjuk, hogy mi is a 64 élethelyzet! Így könnyebben felismerhetjük, ha belekerültünk egyikbe, és könnyebben változtathatunk azon, hogy hogyan éljük meg.

A megélés módjait is ismerhetjük már a tudatszintekből… Az alacsony tudatszintre való lezuhanás vezet tünetekhez; a magasabb tudatszinten való megélés a jó közérzethez. Íme a hetedik 8 élethelyzet a 64-ből. (A sorozat előző része itt található.)

Testi betegségek lelki eredete: a 64 archetipikus élethelyzet – 49-56

49. MEGÚJULÁS (Forradalom)

„Valami, ami eddig védett s óvott, idejét múlttá vált – meg kell újulnod!”

Eljön a napod, s külső-belső egységbe kerülsz. Alapvető siker. Megszűnik a bánkódás. Egy túlélt külső-belső helyzeten kell túljutnod. Csakis a gyökeres változás, a megújulás segít. Megválni a régitől nehéz. Amihez hozzászoktál, rád nőtt, mint a bőr, amely sokáig védett, de egy idő után már szorító börtönöddé vált. Fájdalmas megválni tőle. De alatta már érik az új. Minden új először belül születik – új életciklus előtt állsz! Testi betegségek lelki eredete: túlreagáltam? Élethelyzetek #7 részletei…

Talán sokan nem tudják, hogy Bálint gazda élete milyen embert próbáló akadályokkal volt tele… A következő sorok a “nemzet kertészétől”, Bálint György kertészmérnöktől származnak. És hogy miért fontos ő nekünk? Mert mindenképpen példát teremt az életével az önellátó gazdálkodás és az élethez való egészséges hozzáállás terén.

Lóápolás, kertészkedés, hobbi
Lóápolás, kertészkedés, hobbi

Halmaj volt az én igazi otthonom. Emlékszem, hogy az első cigarettát ott szívtam el, egy szalmakazal tövében az egyik játszótársammal. Apám egyetlen egyszer vert meg, és ez az alkalom volt, mert meglátott bennünket, és kaptam tőle két hatalmas pofont.

Hat éves voltam, amikor kaptam egy kis pónifogatot. Az volt a kötelezettségem, hogy attól kezdve a lovakat nekem kellett ápolni. Én etettem őket, én hordtam be a szalmát alájuk, és én hordtam ki a trágyát amit csináltak. Ez volt az első feladatom, és egyben szórakozásom is. És talán ebből származik az, hogy ha megkérdezik tőlem hogy mi az én hobbim, és mi az én szakmám, akkor azt mondom, hogy a szakmám a hobbim.

Apám még teljes erővel gazdálkodott, amikor a második zsidótörvény következtében a gazdaságnak egy részét államosították. Akkor az volt a szabály, hogy száz holdnál több területe nem lehet egy családnak. Ezt annyira nem tudta elviselni, hogy megbetegedett, és meg is halt rövidesen.

Furcsa módon ők egy teljesen asszimilált család voltak, és amikor apámtól megkérdeztem, hogy miért nem katolizált, pedig a katolikus templom újjáépítése az ő pénzéből történt, akkor azt mondta, hát majd akkor fiam, ha a zsidókat nem üldözik. Olyan vagyok, mint a barackfám: tele sebesülésekkel, de még mindig terem (Bálint gazda élete) részletei…

Betegségek lelki jelentése: túlreagáltam? (freeimages / that-look-1469943)
Betegségek lelki jelentése: túlreagáltam? (freeimages / that-look-1469943)

A Föld nevű bolygón a több ezer éves kínai bölcseletek és a Ji King szerint 64-féle ÉLETHELYZET létezik, amely minden ember életében legalább egyszer előfordul. Ha ezeket az élethelyzeteket rosszul kezeljük, ha például tartós bosszankodással, extrém kiborulással… reagálunk rájuk, arra testileg-lelkileg-szellemileg  jelentkező tünetek mutathatnak rá. Így kimondható, hogy a betegségek lelki jelentése valójában nem más, mint ezen élethelyzetekre adott stresszes reakcióink. Ezeket a reakciókat általában a környezetünktől vettük át, és sokszor nem is vesszük észre, hogy máshogy is meg lehetne élnünk a helyzeteket. A belső egyensúly megtalálása, fenntartása érdekében viszont nem baj, ha tudjuk, hogy mi is a 64 élethelyzet! Így könnyebben felismerhetjük, ha belekerültünk egyikbe, és könnyebben változtathatunk azon, hogy hogyan éljük meg.

A megélés módjait is ismerhetjük már a tudatszintekből… Az alacsony tudatszintre való lezuhanás vezet tünetekhez; a magasabb tudatszinten való megélés jó közérzethez. Íme a hatodik 8 élethelyzet a 64-ből. (A sorozat előző része itt található.)

Betegségek lelki jelentése: a 64 archetipikus élethelyzet – 41-48

41. CSÖKKENTÉS

„Helyet kell csinálni valami lényegesnek, és ennek módja: az üresedés.”

Az ellentétek egységéből következik, hogy minden növekedésnek csökkenés az előzménye. Mielőtt nagyot ugornál, először hátrálnod kell. A dagályt megelőzi az apály. Legyen benned hely, hogy kaphass! Ha mindig csak hízlaljuk magunkat, kapaszkodunk, és ezt nem vesszük észre, akkor a vége a felpuffadás és a törvényszerű zuhanás. Betegségek lelki jelentése: nem egészségesen reagáltam? Élethelyzetek #6 részletei…

Betegségek jelentése: stresszesen reagálunk (freeimages / stressed-1254396)
Betegségek jelentése: stresszesen reagálunk (freeimages / stressed-1254396)

A Föld nevű bolygón a több ezer éves kínai bölcseletek és a Ji King szerint 64-féle ÉLETHELYZET létezik, amely minden ember életében legalább egyszer előfordul. Ha ezeket az élethelyzeteket rosszul kezeljük, ha például tartós kiakadással, padlóra kerüléssel… reagálunk rájuk, azt testileg-lelkileg-szellemileg tünetek mutathatják meg. Így kimondható, hogy a betegségek jelentése valójában ezen élethelyzetekre adott stresszes reakcióink. Ezeket a reakciókat általában a környezetünktől vettük át, és sokszor nem is vesszük észre, hogy máshogy is meg lehetne élnünk a helyzeteket. A belső béke megtalálása, fenntartása érdekében viszont nem baj, ha tudjuk, hogy mi is a 64 élethelyzet! Így könnyebben felismerhetjük, ha belekerültünk egyikbe, és könnyebben változtathatunk azon, hogy hogyan éljük meg.

A megélés módjait is ismerhetjük már a tudatszintekből… Az alacsony tudatszintre való lezuhanás vezet tünetekhez; a magasabb tudatszinten való megélés jó közérzethez. Íme az ötödik 8 élethelyzet a 64-ből. (A sorozat előző része itt található.)

Betegségek jelentése: a 64 archetipikus élethelyzet – 33-40

33. VISSZAVONULÁS

„Vissza kell vonulnod, és felkészülni olyan időkre, amikor a helyzeted kedvezőre fordul.”

Egy lépést se tovább! Áldozd fel különféle “földi” ambíciódat: ez lesz a sikered titka. A visszavonulás nem feladást jelent, hanem az idők jelének bölcs felismerését. Fel kell ismerned, hogy a győzelemre most nincs esélyed. Amibe bele vagy bonyolódva, abból ki kell kászálódnod, és el kell szakadni tőle. Ebben az átmenetileg vesztesnek tűnő helyzetben ne ess pánikba! Betegségek jelentése: nem egészségesen reagáltam? Élethelyzetek #5 részletei…